15
jún
Szerző : chipie // Kategória :
Arcfestés,
Gyerek-arcfestés
És újra sokfelé hívnak minket, voltunk a Pomázi bölcsiben, ahol igazi kihívás volt az egészen aprókat is szépre festeni, hálistennek nagyon aranyosak voltak, és rettentően örültek a csillogó-villogó mintáknak.

Voltunk a csobánkai gyereknapon, ott sajnos nem készültek képek, azután pedig Pilisszentkeresztre hívtak el minket, szintén gyereknapra, nagyon jól éreztük magunkat, és a gyerekek is, volt nagy tolongás

További képek a galériában, jobboldalt.
És persze itthon is festegetünk, ha éppen úgy alakul, saját gyártású jelentkező van bőven (kettőnknek összesen hat darab, plusz a haverok

12
okt
Szerző : chipie // Kategória :
Arcfestés,
Felnőtt-arcfestés,
Gyerek-arcfestés
Szentendrén jártunk, a Pilisi Tekerő elnevezésű rendezvény keretében kértek fel minket arcfestésre, jó sokan voltak, volt is sorbanállás. Képek majdnem nem lettek, mert a telefont, amivel fotóztuk a festéseinket, észrevétlenül kihúzták Edit farzsebéből, elég lelombozó volt, aztán hálistennek egy bokorban megtalálta a készüléket. Aki ellopta, biztos megijedt attól, hogy csörgettük folyamatosan, és egyszerűen elhajította, rémes. Mindenesetre a vége jó, jól éreztük magunkat, non-stop festettünk egyszerre, szusszanni nem volt időnk, és sok dicséretet kaptunk, ami nagyon jó érzés. Köszönjük! Egy-két kép ízelítőül, holnap lesz csak időm feltölteni az összeset, de akkor ott lesznek jobboldalt a galériában.


29
júl
Szerző : chipie // Kategória :
Arcfestés,
Felnőtt-arcfestés,
Gyerek-arcfestés

Még két alkalommal megyünk, hiányozni fog, tök jól érezzük magunkat, úgyhogy ezúton is szeretnénk megköszönni a meghívást Katának, most már hennázunk is, festünk is, reméljük egyre többen fedeznek fel minket!
Egy kis ízelítő, a többi kép szokás szerint a galériában, oldalt a tigrisasszonyra kattintva megtekinthető :-)

05
júl
Szerző : chipie // Kategória :
Arcfestés,
Gyerek-arcfestés
A kistigris, és a nagy pók


a galériában van a többi, de csak néhány, a maradékra nyaralásból kifolyólag egy hetet várni kell.
http://picasaweb.google.com/pakkapikusz
04
júl
Szerző : chipie // Kategória :
Arcfestés,
Felnőtt-arcfestés,
Gyerek-arcfestés
Hát kérem, ehhez még kommentárt se nagyon tudok fűzni, egyszerűen gyönyörűek.


03
júl
Szerző : chipie // Kategória :
Arcfestés,
Gyerek-arcfestés
Rárepülni készülő méhecskével a homlokon

29
jún
Szerző : chipie // Kategória :
Arcfestés,
Gyerek-arcfestés
Nna, lementünk Velencére, a nyári játékokra, és nagyon jól éreztük magunkat, nem volt ugyan óriási tömeg, de hát az időjárás nagyon nagyrészben felelős ezért, hiszen pénteken is mentünk volna, de olyan felhőszakadás volt, hogy el se indultunk, és igen jól tettük. Szombaton viszont már kegyesebbek voltak az égiek, és bár borús idő volt, de nem áztunk el, és még szépeket is festettünk, és rekord is született, íme legfiatalabb páciensünk :-), akire az anyukája kért egy kis virágot, és a kilenchónapos kishölgy laza eleganciával hagyta

és volt még sok minden, ilyen szép indás virág is pl:

a többi képet oldalt a linkre kattintva lehet megnézni a webalbumban. És jövő héten is megyünk!
29
jún
Szerző : KEA // Kategória :
Arcfestés,
Gyerek-arcfestés

“Nincs más benne, mint egy kicsi hal,
Csakhogy az a kicsi hal, aranyhal!
S az aranyhal szája szóra nyílik
S emberhangon ekképp esdekel:”
/Puskin/
28
jún
Szerző : KEA // Kategória :
Gyerek-arcfestés

Jurassic Park
Kezdő paleontológusoknak, akiknek fontos az elhívatottság
27
jún
Szerző : KEA // Kategória :
Arcfestés,
Gyerek-arcfestés